Az amerikai külképviselet szerint az elmúlt hetekben több magyar vezető kormányzati szereplő tett kemény Nyugat- és Amerika-ellenes kijelentéseket. Ezeket jelenítették meg egy kvízben.
Leegyszerűsített világértelmezés és a valóság többszintű orwelli retusálása – így beszélnek az SZFE ügye kapcsán is a NER udvari megmondóemberei. Vélemény.
Bencsik András vádlott lett becsületsértés miatt, mivel a másodfokon eljáró bíróság úgy döntött, mégis folytatni kell a Nagy Blanka által kezdeményezett, egyszer már megszüntetett eljárást - tudta meg a hvg.hu. A trágár beszéde miatt ismert diáklányra támadó NER-megmondók közül így Bencsik esetében is a bíróság dönti el: belefér-e az a (vissza)trágárkodás, hogy „szívélyes üdvözlettel” gyakorlatilag leribancozta az akkor 18 éves lányt. A kormányoldali sajtó másik állandó szereplője, Bayer Zsolt ellen szintén becsületsértés miatt folytatódik hamarosan az eljárás, csak ellene Nagy "proli, kretén, barom állat"-nak minősítése miatt.
A Pázmány Péter Tudományegyetemre járt történelem szakra, a Nélküledet szép dalnak tartja, amit szeret hallgatni, és egyetért a kormány Ukrajnával kapcsolatos kemény fellépésével a kormánysajtó által napok óta valótlanságokkal támadott Párbeszéd-politikus. Szerinte a szélsőjobb sajtó mára egybeolvadt a nagy kormánypárti médiumokkal. A Párbeszéd a Médiatanácshoz fordul.
Megsemmisítő vereséget szenvedett a Fidesz a megismételt jászberényi választáson, ennek pedig egy komplett adást szentelt a megmondóemberekkel felálló Sajtóklub a Hír Tv-n. Apokaliptikus hangulatban beszélgetett Bayer Zsolt, Bencsik András, Szentesi Zöldi László és Huth Gergely. A bűnösök: a fiatalok – állapították meg a műsorban.
A Hír TV Sajtóklubjában sajátos módon definiálta a dalfesztivált. Szentesi Zöldi László viszont a Quimbyt küldené a dalversenyre, esetleg egy trash metal zenekart trollkodni.
Mészáros Lőrinc tévéjében megmagyarázták, miért kritizálta Bono madridi koncertjén Orbán Viktort: abban bízott, hogy a magyar kormányfő erre reagál, és így „visszaemeli őt a magaslatba”. Másképp hogyan is tudná magára irányítani a figyelmet a U2 frontembere...
A Demokrata főszerkesztőjének publikálási jogait néhány napra vonta meg a közösségi oldal. Bencsik szerint a szólásszabadság durva korlátozásáról van szó.
A Sajtóklub utolsó perceiben mondta el véleményét Esterházy Péterről Bencsik András, aki egy adással korábban bevallotta, homofób. Most meg azt, nem érti az irodalmat.
Az Echo TV fröcsögő, de egymással mindig mélységes egyetértésben lévő jobboldali megmondóemberei páros lábbal szálltak bele mindenkibe, aki férfiként nem nőt szeret vagy fordítva. Bencsik András, a Demokrata hetilap főszerkesztője kijelentette, homofób.